Vendégjáték a Retrobringán
Nemcsak azért, mert ide mást ígértem, meg nemcsak azért mert inkább oda illik, de szöszködtem a Retrobringára egy bejegyzést hobbimról, a segédmunkáról,
Jó tekerészést a Tavaszba!
Shizoo
Nemcsak azért, mert ide mást ígértem, meg nemcsak azért mert inkább oda illik, de szöszködtem a Retrobringára egy bejegyzést hobbimról, a segédmunkáról,
Jó tekerészést a Tavaszba!
Shizoo
Rugózik még a tél egy-két napig, aztán remélem, itt hagy végre bennünket. Összegzést talán már írhatnék róla, de szinte belefér egy mondatba: mentem, egyszer estem, Füles (a Kona) elég megviselten adta át a stafétabotot Koboldnak, aki jól vizsgázott az első ezer kilométerén (néhány jelentéktelen apróságot leszámítva); megkaptam Korcs 75 szíves közreműködésével, (akkor még nem tudtuk, de goldsprint-bajnok) Levi kezéből a strappot, azóta hatványozottan óvatosabb vagyok a forgalomban, ugyanis életemben először kísérletezem klipsz-jellegű termékkel (jelzem, bárkinek csak ajánlani tudom).
Végül jó hosszú mondat lett. Mint ahogy a tél is jó hosszú lett. Volt nagyon havas-nagyon hideg, dec. közepétől jan. közepéig; volt nyákos-undorító, meg csikorgóan hideg is verőfényes napsütéssel. A fényképezőgép viszont nem volt nálam, szinte soha, így csak elmesélni tudom, milyen gyönyörű volt egy tiszta, hómentes, fagyos éjszaka után az újpalotai kiserdő széle, mert a nap a nyárfák árnyékvonaláig fél óra alatt felszárította a fehéret a fagyott fűről, de a hosszan elnyúló egymástól viszonylag távol álló nyárfák árnyékában megmaradt a dér. Úgy nézett ki, mintha valaki ezüstfenyőket rajzolt volna a fűre.
Két nap volt nálam csak a gép, ezt a pár képet lőttem vele.
És akkor összegző helyett hadd morogjak kicsit. A Stadionok után következik ugye a Hungária mentén balra a Nemzetvédelmi Egyetem előtti hosszú kerítés. Fontos intézmény lakik a kerítés mögött, hazánk jövendő védelmezőinek bölcsője - a járdán viszont azt mutatták be, hogy nem szabad védekezni. Azaz, hogyan nem szabadna egyszer, az első nagyobb hóesés alkalmával homokkal elegy sót kiszórni (a homok nem olvad le fehér levet verve a gumiról, és mintha már tilos lenne sózni, nemde?), aztán úgy hagyni egész télen át, hogy az időnkénti melegedés, meg a maradék redvás homok rendezzen el mindent a takarítani rest gondnok helyett. Amely "elrendezés" egyébként így néz ki közvetlenül olvadás után:
Persze lehet mondani, a bicikliút a másik oldalon van, nem kötelező - bár jelzem, nem is tilos - ezen a járdán biciklizni. Csakhogy a másik oldal ennyire se lett kezelve a kritikus időszakban. Morgás bezárva.
Ha nem jön közbe semmi, legközelebb elmesélem életem legkorábbi több-kilométeres biciklitúráját. Szökés, hol a gyerek, rendőrség, izgalom. Jön! Jön!
CM