Megint

Tegnap, abban az áldott, bőrig áztató időben sikerült ismét eldobnom a gépet, ezúttal utánfutóstul - úgyhogy ma (lehet, hogy holnap is) pihenek. Én voltam a hibás, vagy balf*sz inkább: nem vettem elég nagy szöget a villamossínen átveretéshez a Népszínház utcán, azon a szakaszon, ahol megállót építettek a parkolósáv helyére. Azaz sikerült megmutatni, hogyan kell megállni húsz felett másfél méteren belül, avagy hogyan is száll le a kis ronda varacskos disznó.

Csontom nem tört, de bordám zúzódhatott - Timivel végignyomkodtattam az este, mert időnként úgy nehéz a levegővétel, meg a fekvésből fel, ahogy a bordatöréseimkor szokott; de nyomásra nem fájt sehol. A bal vállam, térdem, könyököm bucira dagadt. És fejjel is fékeztem, tehát sikerült megtörnöm a sisakom. Nem gondoltam volna, hogy az anyák napi HCC-s cikk sisakügyileg szerte-offolt  kommentjeihez ilyen tempóban szállítom a magam érveit...

Persze az utifuti miatt sem sikerült elegánsan esni - kicsit tolt a drága a földön. Jó pár összetevő kellett azért a zakóhoz:az eső nyilván, hogy csússzon a sín vasa; a jól suhanó semperit, ami alig bordázott, ráadásul egy defekt után fordítva raktam fel, s ami rosszabb, lusta voltam újra lekapni, mi által inkább be vezette a mintázat a vizet semmint el; a hirtelenkedés, hogy elérjem a zöldet. Azon túl, hogy a canga kicsit összekuszálódott, a technikának nem lett nagyobb baja - a szimplafalú első keréknek se, ami azért kisebbfajta csoda.

Holnapután visszaülök. Addig meg bentről nézem a szobába vigyorgó napot...

 

(Elátkozott egy nap volt egyébként. Szarrá áztam: a Kőbányain, meg a Vak Bottyánon szivacsosra fröcsköltek a teherautók, úgyhogy csuromvizesen, cuppogó cipőben toltam egész nap. Volt egy bónusz utam a Jászberényi végére - mivel a "vállalkozást" nem sikerült növekedési pályára állítani keveslem, megörültem, amikor megkeresett egy kiadó, lennék-e a raktárosuk. A tulajdonos mindenbe belement volna - hogy miért, azt akkor értettem meg, amikor kimentem a raktárba. Minden kiadói raktár terében markáns és jól felismerhető állományt képeznek a túlságos példányszámban nyomott könyvek raklapjai. De hogy szinte az egész raktárat elfoglalják... Aztán csak kiszedtem a kollégából, hogy időnként gondok vannak a fizetések folyósításával. Úgyhogy ez bukó. Egész nap bénáztam a dobozzal, meg a támaszokkal. A zakó miatt az este se a tervek szerint alakult: a kerékpár-szépészeti segédtevékenység helyett a saját holmim babusgattam életre. Nem voltam szinkronban az életemmel. Basszus, még a kisboltban vett Negró is szerteszakadt a kezemben, a padlóra szórva a tartalmát - és az egész törzsközönség segített összeszedegetni, úgyhogy azt hiszem gazdagabb lettem egy becenévvel...)

 

Ps.: A beharangozókat inkább hagyom a francba, majd egy reggel csak eszembe jut és magamhoz veszem a fényképezőgépet (Pisti még mindig nem tolta fel a képeket a cuccról, pedig...), és lövök pár képet róla, hogy végre bemutathassam Füstöt, a váltós igavonót. Persze csak akkor, ha addig nem töröm össze...

Írta: shizoo | Időpont: 12-05-08 2012. máj. 8. 16:21 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: városi bicaj | munkából munkába | esetleírás | helyzetvan

Hat tavaszi apró

Mint zsebben az apró, gyűlnek a sztorik; tavasz van, decsodás - hol élvezem, hol nem. Félek, belém penészedik a mesélni való, úgyhogy most felköhögök párat.

- Turista a Margit-hídon, kütyüvel a kézben elmerülten fotózza a Parlamentet - a bicikliúton állva. Kinyújtott keze miatt csak a járdán kerülhető, ahol hullámzik a nép, én vagyok a harmadik, aki elanyázik mellette, mivel  a csengetésre nem reagál. Mellé érve látom, miért nem: zene van a fülébe dugva...

(A Margit-híd bicikliútjáról sokan leírták már mennyire tré - nekem ebből a "csomagból" a csúszásgátló burkolat a kedvencem: ne tudjátok meg mennyire visszafog, főleg rakott utánfutóval.)

- Tipikus vidéki pukkant Ikarusz az Andrássy úton - ilyennel jártunk fel kölyökkoromban iskolával operázni -, parkol rá  a cangaútra, zökken a fémfélbigyókon át, pont az orrom előtt. Rendőrök balról, nézik bambán, kékbe forgatott rezigna, gurulnak tovább. A sofőr kicsit dühös integetésemre teljesen értetlenül néz... ezt ő így szokta.

- A Szugló utcán 8 méterrel a zebra után flangál át álmatagon Szöszi - nem szeretem a sztereotípiákat, de igenis vannak tipikus esetek! (Már éppen nem) prémium terepjárójához tartva fékezésre kényszerít a mellettem guruló autóssal együtt. Gurulok tovább, amikor is eddig soha nem hallott hangot hallok közeledni hátulról - aztán elhúz mellettem Szöszi, a jobb hátsója teljesen lapos, a kerék a felniig szétnyomódva gyötrődik, de a csaj csak nyomja neki, lendületesen kanyarodik nagy ívben, etc. Remélem, senkit nem ölt meg aznap...

- Egyirányú utcába fordulnék, de mint egy spanyolfal, fékez előttem egy kombi szemből, anyuka, három gyerek; a nő kihajol az ablakon: "nem látsz a szemedtől!" Mondom neki, mutatom: egyirányú utcába jött be szemből, mire kissé enyhébb hevülettel azt rebegi: "mindig erre megyek haza...", Mindig erre szoktam..."

- Tekerek a Dózsán, mikor is a lámpánál megszólít egy lány a biciklivel, ugyan már, nézzek rá a bal pedáljára, mert valahogy szokatlan. A bicikli vadonatúj, épp most hozta el egy boltból. Nézem, hát be van tekerve neki ferdén a pedál, de totál ferdén, úgy szétkúrva a menetet, hogy alig bírtam a szokványos módon belegyötörni. Nem írom le, melyik tökömarcú hálózatból származik a gépezet...

- Feléledtek a bogárkák, ez már csak így megy tavasszal - egy kellemesnek épp nem nevezhető határidős teperést színesített a János-kórháznál az a kósza darázs, amely a nyakamnak ütközve a póló nyakán behullva négyszer csípett mellkason, mire ki tudtam szabadítani. Tavasz van. Decsodás.

 

(A következő bejegyzésben végre bemutatom Füstöt, aki egy Diamond Back '92 tájáról, s aki a nyári nyúzógépem lesz az utánfutó előtt. Kobi már igazán megérdemel egy nagygenerált...)

Írta: shizoo | Időpont: 12-04-10 2012. ápr. 10. 7:07 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: munkából munkába | esetleírás | csevegés | helyzetvan | rövid

"Honlap"

Csináltam végre egy összefogottabb variációt az "üzleti vállalkozásom" netes felületeként. Ezt itt is megmutatom - ingyen marketing, naná... Katt a linkre:

 

koboldfutar.blog.hu

a kép csak illusztráció

a kép csak illusztráció:)

 

A dolog érik, mint a camembert, remélem előbb lesz finom, mint a közepéig penészes.

shizoo

Írta: shizoo | Időpont: 12-03-16 2012. márc. 16. 7:25 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: munkából munkába | helyzetvan

Kegyetlen

Életem legmorbidabb hete. Dobozzal hétfőn képtelenség. Megtoltak kicsit, javítani kellett, még jó, hogy az alapszerkezet, meg a doboz nem sérült. A budafokiig "hókotrás" (gyalog lejárt és/vagy keréknyomokkal szabdalt visszafagyott hó-jég) várt a cangaúton, meg a kis utcákban, a kedvenc útvonalaimon; maradt a forgalmasabb utak szűkült útszéle, a kijárt keréknyom, a forgalomlassítás és anyázás. A budafokira még csütörtökön is kész canga-nyúzás volt kijutni a Lágymányosi híd után. Egy romhalmazt vittem a héten többször is Pistihez, letekeredett hajtókarral, össze-meg szerterohadt csavarokkal, eltört csomagtartó-füllel, többszörös defektek javításának koszával a kezemen (mondtam már, mennyire utálok belsőt cserélni mínuszos lucsokban?). Az utolsó defekt pénteken tartalék belső nélkül ért, a hat-és feledik szállításkor - egy olyan nap után, amikor semmi nem úgy sikerült, ahogy előre kinézett.

 

Az alsó-közép kategória, amit a Kobira pakoltunk "úgyis tönkremegy, cseréljük ócsón" felkiáltással, na az nem bírja az igazi telet - egyáltalán nem. Lánc másfél havonta kuka, de már a harmadik csere dobatja a racsnit is. A hajtómű nem maradhat így, mert félő, hogy megint úgy összerohad, hogy csak melegítve lehet kibűvölni. Fékpofaszett a harmadik van benne, át is kellett bovdenezni, mert kiszőrösödött néhol. Lámpa és prizmák törnek-potyognak, elcsúszásonként legalább egy, de olyan is akad, ami pusztán lerázódott. A defektsorozat miatt felraktunk egy új külsőt hátra - orbitális anyázás árán, mert a nekem tetsző mintázatú külső és a felni a mérettűrés ellenkező végletében lakhat (hogy aztán miként szedem majd le javítani utcán, az rejtély...). Az utifutis kínzás minden kopó alkatrészen sokkal nagyobb  amortizációt jelent, és ezen szemmel látható mértéket tessék érteni. Minden nap le kell mosni és újrakenni, mert nap közben áll a sóban; a nem kevés munkával lefényezett vázat egy helyen már sikerült leütni - nem normális, mit művelek a "szemem fényével".

 

Meg hogy magammal  mit. Volt a héten nap, amikor hó ide, latyak oda bőven több, mint százat mentem, 45. évemhez közel, gerinctörés, arccsonttörés, félszeműség, trombózisharisnya, pár apróbb egyébség begyűjtése után, mint egy debil gladiátor, (mortiuri te salutant). Nem feltétlenül ezt a lovat akartam persze, de ez megint egy másik történet.

 

Mert szembe kellett néznem vele, hogy fantaszta vagyok. Lehet, hogy korai mérleget vonni, meg nem ilyenkor kell, amikor "folyamatos ellenszélben" kapaszkodik az ember, de annyi nyugodtan kijelenthető, hogy kudarcot vallottam. Az, hogy fantaszta vagyok, annyit tesz, hogy hiányzik a minimális képesség is a valóság felmérésére, és arra a kevésre se emlékszem jól, amit sikerül. Annyit tesz, hogy nagyon komoly fantázia-világok laknak a fejemben, de a valóság alapvető törvényszerűségeit sem voltam hajlandó ezekhez se megtanulni. Az álombirodalmak szabályait is én találom ki - akkor meg minek? Viszont így nem vagyok alkalmas arra, hogy vállalkozzak.

 

Attól félek, hogy a kiindulásom rossz...

 

shizoo

 

csak úgy: a pénteki 74km fél négyig, a defektig...

 


2012.02.10. nagyobb térképen való megjelenítése

Írta: shizoo | Időpont: 12-02-12 2012. febr. 12. 7:48 1 komment
Kategóriák: városi bicaj | munkából munkába | cangaúti tré helyek | helyzetvan

Kobold futár #3

Helyzetjelentés röviden:


- bénázom az üzletszerzéssel (nagyon!)

- amatőr módon tárgyalok (nagyon!)

- rossz taktika volt karácsony előtt kezdeni (lehet, hogy nem volt elég a szállítási kapacitása a cégeknek, de tárgyalni még kevésbé volt idejük).

- besegítek itt-ott - ez jó, legalább szokom a napi 150km fizikai követelését, meg a klasszikus értelemben vett futárkodást.

- úgy tűnik (kopp,kopp,kopp) bírom.

 

Boldog új évet!

 

Shizoo

Írta: shizoo | Időpont: 12-01-01 2012. jan. 1. 16:22 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: városi bicaj | munkából munkába | csevegés | helyzetvan

Kobold "futár" #2

A bullitt álom marad, naná - nincs rá 1872 euróm, meg úgy 60 a dobozra. A bringakonyhás extra-hosszú darabot Pisti megfuttatta a ligetben (amilyen szerencséje volt, pont összefutott vele, ismerte a skacot, aki vitte, és...), azt mondja, szinte biciklizhetetlen - fos az iránytartása, nyeszeg-nyöszög; maga az alapszerkezet, az a furán erősített városi váz gyenge nagyon az elé hegesztett súlynak, a fékei nem elég erősek a darabhoz... nos, hiszek neki, mivel sokkal több tapasztalata van ebben, mint nekem.

Viszont szerettem volna mégis valamilyen bullitthoz fogható teherbírású dolgot - mivel terjedelmes és nehéz cuccokat kellene mozgatnom, ha az elképzelés bejön. Amolyan sufni-bullittot, na. Utánfutók közül az egykerekes variációkat böngészve végül a Pedálos kínálatában akadtam egy extrém-nagy utánfutóra, amit aztán ki is próbáltam Csillaghegyen üresen - és döbbentem rá, hogy némi tempólefojtással, de gyakorlatilag teljesen szabad-élményt ad, azaz a "vele vagy nélküle" közt nincs számottevő különbség.

Kicsit feszített volt az ütem-terv - hétfőn este próbáltam ki az utifutit, kedden doboz után néztem a neten, miközben szerdán már adódott egy lehetőség, némi szívességi próbaszállításra. Tehát kedd este el kellett volna hoznom egy működő darabot - ha másképp nem, a "szabvány" méretűek közül egyet bérbe, kis műanyag dobozzal -, de beleszerettem egy fémdobozba, ami zárható, bizalmat keltő a kinézete, és még méretben is passzolt az extrém-nagy cucchoz. Mint kiderült, túlságosan is: ezt fejet vakarva konstatáltam, amikor megvettem és elhoztam kedd este magát az utánfutót, és rámértem még egyszer.

Sebaj - előre. Szerdán reggel kirongyoltam Budaörs túlsó végére utánfutóstul - hogy mekkora szopatás az az Egérút-menti egyszer csak elfogyó cangaút! Viszonylag könnyen átkeveredtem a Reptéri út felé, onnan meg azon a bájos, autópálya fölé épített körforgalmon át végül is kb. a legrövidebb úton toltam ki - ahol kiderült, hogy a doboz passzentosan, de befér, meg is vettem. A következő képeket ott lőttem egy frissen EU-szabvány játszótér mellett

mielőtt elindultam volna vissza, Pestre, azon melegében szállítani vele. Aztán csütörtökön fel is fúrtuk a dobozt, lekerültek róla az ideiglenesség-jelleget adó gumipókok - azóta szokom az élményt. Folyt. köv.

 

shizoo

Írta: shizoo | Időpont: 11-12-10 2011. dec. 10. 9:26 3 komment
Kategóriák: városi bicaj | képek | tré helyek | helyzetvan

Kobold "futár" #1

Három hete idétlen ötletekkel meg tervekkel van tele a fejem, most megpróbálom összefoglalni időrendben a legjobb pillanatokat, mivel most jutottam lélegzethez (ami jó is meg rossz is...). Legelőször is egy videó:

 

Itt épp a Wiszikli triciklijével szórakozom, egy rakat könyvvel a dobozában. Nagyjából másfél órás összeszoktatás után próbáltam ki ezt az eszközt teherrel is, érdekes volt.

Kicsit lomha, de elképesztő a teherbírása. A forgalomban jobbára elfér - bizonyos szokott útvonalaimat viszont kerülni kellene vele, telioszlopolt cangaúti szakaszokat pl. Azért szűkebb utcákban mozgó lassítóelemként bosszanthat bárki autóst - ehhez nem elég érett szerintem a mi kis együtt közlekedő közúti társadalmunk.A három sebességes váltó a síkra elég, rakottan kifejezetten kell, mert a dobozra szerelt kormányelemmel művészet kiállni - a legkisebb súlyáthelyezésre is szitálni kezd az eleje -, én nagyon szeretek kiállva, nagy nyomatékkal erősebb fokozaton lendület-gyűjteni, na, ezzel azt nemigen lehet.

Azt nehéz megszokni, hogy nem dönthetsz, azt könnyebb, hogy egyenesben - főleg megrakva - elképesztően stabil. Viszont a kanyaríve kis túlzással akkora, mint egy pótkocsis Ifáé - és hajlamos rosszul viselni - főleg üresen -, ha nagyobb sebességgel, hirtelen próbálsz vele kanyarodni. Az egy dolog, hogy el-elemelkedik a kereke, én a szűk kereszteződésekben sarokra parkoló autóknak sodródástól tartottam vele többször.

Végül épp emiatt döntöttem ellene, pedig tkp élveztem hajtani.

 

Shizoo

Írta: shizoo | Időpont: 11-12-07 2011. dec. 7. 11:36 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: városi bicaj | munkából munkába | képek | helyzetvan

Veszélyes üzem

Fene vigye el! Nem is túl rég írtam róla, hogy milyen élvezettel használom ezt a biciklisek által ügyesen "kijárt" gyalogos-átkelőhelyet a Szuglói körvasúton, a Nyírpalota úti felüljárótól látótávolságra. Így nézett ki:

A Külső Thökölyről nézve

elismerem, kicsit hirtelen kellett körülnézni felérkezéskor:

innen szokott jönni a lassú teher

de nem volt megoldhatatlan feladat:

ahol ketten szűken:)

meg lehetett csinálni menetből. Hírelték, hogy gázolt itt vonat már biciklist, nem volt maradéktalanul biztonságos. Jelzem, nap-mint-nap átjárva itt sokkal több biciklissel találkozom az átjárónál, mint gyalogossal. Most megcsinálták, alapból és kizárólag a gyalogosok igényeinek megfelelően:

korrekten korlátolt

korrekten lépcsőzött

korrekten széles

gyalogosoknak

 

Tudom, tudom, veszélyes üzem a vasút, és nincs is jól alkalmazott módszer itthon bicikliút és vasút találkozására sem, nemhogy. Viszont ki lehetne találni. Lehetne pályázni rá, a legtöbb biciklis fejlesztésre könnyen nyerhető EU-s pénz, az az önkormányzatok teszetoszasága - kimondom: hozzá nem értése -, és a biciklis lobbi viszonylagos gyengesége, hogy annyi és olyan út épül, amennyi.

Még egyszer hangsúlyozom, itt inkább biciklisták járnak át, nem gyalogosok. Lehetne felhajtót csinálni, helyes kis lámpával - vonat azért itt nem jár túl gyakran... Ki lehetne építeni valami olyat is, ugyanennyiből, vagy alig többől, amihez nem kell mindenképpen leszállni és tolni. Mert akik erre jártak, azok közül sokan inkább végignyomják majd két busz közt a felüljárót, vagy az Erzsébet Királynén borzolják az autósok idegeit eztán. Az jobb?

CM

Írta: shizoo | Időpont: 10-07-14 2010. júl. 14. 18:42 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: városi bicaj | munkából munkába | tré helyek | helyzetvan

Kvízkérdés

Vajon a jobb felől eső mellékutcából nagy lendülettel kis ívben fordulva arcodba tolató közlekedési járműnek elsőbbsége van?

CM

Írta: shizoo | Időpont: 10-07-09 2010. júl. 9. 6:42 2 komment
Kategóriák: városi bicaj | munkából munkába | esetleírás | helyzetvan