Mint zsebben az apró, gyűlnek a sztorik; tavasz van, decsodás - hol élvezem, hol nem. Félek, belém penészedik a mesélni való, úgyhogy most felköhögök párat.

- Turista a Margit-hídon, kütyüvel a kézben elmerülten fotózza a Parlamentet - a bicikliúton állva. Kinyújtott keze miatt csak a járdán kerülhető, ahol hullámzik a nép, én vagyok a harmadik, aki elanyázik mellette, mivel  a csengetésre nem reagál. Mellé érve látom, miért nem: zene van a fülébe dugva...

(A Margit-híd bicikliútjáról sokan leírták már mennyire tré - nekem ebből a "csomagból" a csúszásgátló burkolat a kedvencem: ne tudjátok meg mennyire visszafog, főleg rakott utánfutóval.)

- Tipikus vidéki pukkant Ikarusz az Andrássy úton - ilyennel jártunk fel kölyökkoromban iskolával operázni -, parkol rá  a cangaútra, zökken a fémfélbigyókon át, pont az orrom előtt. Rendőrök balról, nézik bambán, kékbe forgatott rezigna, gurulnak tovább. A sofőr kicsit dühös integetésemre teljesen értetlenül néz... ezt ő így szokta.

- A Szugló utcán 8 méterrel a zebra után flangál át álmatagon Szöszi - nem szeretem a sztereotípiákat, de igenis vannak tipikus esetek! (Már éppen nem) prémium terepjárójához tartva fékezésre kényszerít a mellettem guruló autóssal együtt. Gurulok tovább, amikor is eddig soha nem hallott hangot hallok közeledni hátulról - aztán elhúz mellettem Szöszi, a jobb hátsója teljesen lapos, a kerék a felniig szétnyomódva gyötrődik, de a csaj csak nyomja neki, lendületesen kanyarodik nagy ívben, etc. Remélem, senkit nem ölt meg aznap...

- Egyirányú utcába fordulnék, de mint egy spanyolfal, fékez előttem egy kombi szemből, anyuka, három gyerek; a nő kihajol az ablakon: "nem látsz a szemedtől!" Mondom neki, mutatom: egyirányú utcába jött be szemből, mire kissé enyhébb hevülettel azt rebegi: "mindig erre megyek haza...", Mindig erre szoktam..."

- Tekerek a Dózsán, mikor is a lámpánál megszólít egy lány a biciklivel, ugyan már, nézzek rá a bal pedáljára, mert valahogy szokatlan. A bicikli vadonatúj, épp most hozta el egy boltból. Nézem, hát be van tekerve neki ferdén a pedál, de totál ferdén, úgy szétkúrva a menetet, hogy alig bírtam a szokványos módon belegyötörni. Nem írom le, melyik tökömarcú hálózatból származik a gépezet...

- Feléledtek a bogárkák, ez már csak így megy tavasszal - egy kellemesnek épp nem nevezhető határidős teperést színesített a János-kórháznál az a kósza darázs, amely a nyakamnak ütközve a póló nyakán behullva négyszer csípett mellkason, mire ki tudtam szabadítani. Tavasz van. Decsodás.

(A következő bejegyzésben végre bemutatom Füstöt, aki egy Diamond Back '92 tájáról, s aki a nyári nyúzógépem lesz az utánfutó előtt. Kobi már igazán megérdemel egy nagygenerált...)

Szerdán jövök a hóesésben a dobozzal a Mogyoródi elején, mellettem lépésben, negyvennel cammognak az autók, én hol a nyomban, hol mellette, kapucni a sisakon, hóember a biciklin, mikor is látom, egy csapat külföldi kinézetű turista (turista kinézetű külföldi) engem fényképez...

Csütörtökön, teli dobozzal érek a Népligetbe, ahol is aznap először kapok tiszta hátszelet, minden forgó, szél-limány nélkül - vagy háromszáz méteren tol alig csökkenő sebességgel a szél, teli arccal vigyorgok a fagyba az élvezettől, miközben folyamatosan az jár az eszemben: mekkorát fogok majd ugyanitt visszafelé szopni a tiszta szembe-szélben...