Életem legmorbidabb hete. Dobozzal hétfőn képtelenség. Megtoltak kicsit, javítani kellett, még jó, hogy az alapszerkezet, meg a doboz nem sérült. A budafokiig "hókotrás" (gyalog lejárt és/vagy keréknyomokkal szabdalt visszafagyott hó-jég) várt a cangaúton, meg a kis utcákban, a kedvenc útvonalaimon; maradt a forgalmasabb utak szűkült útszéle, a kijárt keréknyom, a forgalomlassítás és anyázás. A budafokira még csütörtökön is kész canga-nyúzás volt kijutni a Lágymányosi híd után. Egy romhalmazt vittem a héten többször is Pistihez, letekeredett hajtókarral, össze-meg szerterohadt csavarokkal, eltört csomagtartó-füllel, többszörös defektek javításának koszával a kezemen (mondtam már, mennyire utálok belsőt cserélni mínuszos lucsokban?). Az utolsó defekt pénteken tartalék belső nélkül ért, a hat-és feledik szállításkor - egy olyan nap után, amikor semmi nem úgy sikerült, ahogy előre kinézett.

Az alsó-közép kategória, amit a Kobira pakoltunk "úgyis tönkremegy, cseréljük ócsón" felkiáltással, na az nem bírja az igazi telet - egyáltalán nem. Lánc másfél havonta kuka, de már a harmadik csere dobatja a racsnit is. A hajtómű nem maradhat így, mert félő, hogy megint úgy összerohad, hogy csak melegítve lehet kibűvölni. Fékpofaszett a harmadik van benne, át is kellett bovdenezni, mert kiszőrösödött néhol. Lámpa és prizmák törnek-potyognak, elcsúszásonként legalább egy, de olyan is akad, ami pusztán lerázódott. A defektsorozat miatt felraktunk egy új külsőt hátra - orbitális anyázás árán, mert a nekem tetsző mintázatú külső és a felni a mérettűrés ellenkező végletében lakhat (hogy aztán miként szedem majd le javítani utcán, az rejtély...). Az utifutis kínzás minden kopó alkatrészen sokkal nagyobb  amortizációt jelent, és ezen szemmel látható mértéket tessék érteni. Minden nap le kell mosni és újrakenni, mert nap közben áll a sóban; a nem kevés munkával lefényezett vázat egy helyen már sikerült leütni - nem normális, mit művelek a "szemem fényével".

Meg hogy magammal  mit. Volt a héten nap, amikor hó ide, latyak oda bőven több, mint százat mentem, 45. évemhez közel, gerinctörés, arccsonttörés, félszeműség, trombózisharisnya, pár apróbb egyébség begyűjtése után, mint egy debil gladiátor, (mortiuri te salutant). Nem feltétlenül ezt a lovat akartam persze, de ez megint egy másik történet.

Mert szembe kellett néznem vele, hogy fantaszta vagyok. Lehet, hogy korai mérleget vonni, meg nem ilyenkor kell, amikor "folyamatos ellenszélben" kapaszkodik az ember, de annyi nyugodtan kijelenthető, hogy kudarcot vallottam. Az, hogy fantaszta vagyok, annyit tesz, hogy hiányzik a minimális képesség is a valóság felmérésére, és arra a kevésre se emlékszem jól, amit sikerül. Annyit tesz, hogy nagyon komoly fantázia-világok laknak a fejemben, de a valóság alapvető törvényszerűségeit sem voltam hajlandó ezekhez se megtanulni. Az álombirodalmak szabályait is én találom ki - akkor meg minek? Viszont így nem vagyok alkalmas arra, hogy vállalkozzak.

Attól félek, hogy a kiindulásom rossz...

shizoo

csak úgy: a pénteki 74km fél négyig, a defektig...

2012.02.10. nagyobb térképen való megjelenítése

Nehéz rangsorolni a mainapság elkövetett bicikliút-kijelölési "merényletek" tréségét, Budaörs, ugye, meg Korcs úr is megemlékezett egy érdekes "festési megoldásról" anno, de szerintem továbbra is minimum dobogós helyezést érdemel az örökranglistán a Rákos Patak menti, egyébként kellemetes bicikliút Tatai út-M3 közti szakasza. Már az egy élmény, ahogyan elkezdődik:

mert ha valaki minden helyismeret nélkül teker bele ebbe a kellemesen lerohadt-elhagyott, kiábrándító, jellegzetesen vasútkörnyéki ipari térbe, az minden bizonnyal azt hiszi majd, eltévedt. Az élmény fokozására a környezet sikeresen tesz kísérletet, ahogyan tovább hajt az optimizmus a patak mentén:

a megközelítésre ez a gyönyörűen korlátolt vasuti aluljáró-rom helyezi fel a koronát, van egy kis "kiittbelépsz" jellege, főleg sötétben és elengedett kutyákkal. Merthogy a balra található elhagyott honvédségi telepen van néhány kóbor s a jobbra lelhető vasasnál néhány háziasított eb.

Itt inkább nem fordítottam a látványra a gépet, mivel a vasas birodalom ura meglehetős gyanakvással szemlélte a fotótevékenységet - meg úgy általában engem is Mintha legalábbis mindjárt felpókoznék egy karosszériát, vagy egy hajóoncsot "okosba" a Fülesre, avagy civil ruhás rendőr volnék a kék-fehér biciklivel - pedig azért annyira nem ritka itt a kerékpáros, amíg ott molyoltam a géppel, mindkét irányba többen tekertek-lépcsőztek mellettem el. Abba az irányba, ott, a parkírozó vasak mellett, mert ott vár a trészakasz igazi csemegéje: a híd.

Amely hídon ez a v-be hajlított vasdarab hivatott tudatni az erre gurulóval, ez a meglehetősen lerohadt vasúti gyalogjáró a kerékpárút szerves része. Külön tanulmányt érdemelne a vasbetonból kifittyenő elrozsdállt vasak mellett az igényesen feldróthálózott kerítés-korlát. De menjünk inkább fel!

Az elhagyott állomásépület be nem jelentett hajléktalanszállóként üzemel, tehát az át-a-síneken felüljárót elkerülő gesztusa is járhat néhány helytelenítő pillantással, a lakók részéről (hogy milyen mélyen bennünk lakik az "énváramérzet", még azokban is, akik nem laknak sehol - pontosabban ebben a vasútmenti pukkant "seholban" lakók...).

Az állomás egykori lejárata környékét szolidan színesíti ez a marhavagoncsontváz - fokozatosan jutott ebbe a félig elfogyasztott állapotba, szép lassan eltüzelik szerintem, mindig egy kicsivel kevesebb van meg belőle, ahányszor csak arra járok. És ím, túránk véget is ér a lejárattal:

Érdemes visszanézni erre a gyönyörűen filigrán mérnöki csodára, hogy min is jöttünk át. Előbb-utóbb életveszélyesnek nyilvánítják majd, odatosznak a sínek mellé mindkét oldalra egy-egy "forgalmi akadályt", hogy saját felelősségedre és immár szabályosan szambázz át a síneken. Igen meglepődnék, ha egyéb történne a vasúti múlt eme relikviájával.

Alig köpésre ettől a multunkbautazástól az M3 felett ott feszít a fiatalabb kistesó - a maga biztonságot sugárzó idomaival:

Mellesleg a Rákos patak menti bicikliút teljesen rendben van (ha leszámítom azt, hogy több nagyforgalmú utat is zebra és/vagy lámpa nélkül keresztez, és hogy a kutyafuttatóban néha a kutyusok a cangaúton suhanó kerékpárost használják kerítésmellettlihegveugatok jellegű edzésekre:)

CM

Épp a napokban olvastam BringaBuzinál ezt a bejegyzést a télköszöntő elcsúszásáról. Erre nesze: nekem is sikerült köszönteni a telet egy szolid eséskeléssel, tegnap, hazafelé. Nem volt nagy kaland, és persze az én hibám: egy sónedves, kicsit jobban letakarított részről kanyarodtam elég éles ívben a kásásabb-úgyhagyottra  a bicikliúton, el is dobta a tapadást az első kerekem nyomban - tényleg nem nagy ügy, semmi se sérült, semmi se tört, még fel is röhögtem, mekkora tulok vagyok.

Mellesleg utána inkább kimentem a forgalomba, az autók közé, végig a Mogyoródin, Rónán, Szuglón, etc. Mivel az utak a bicikliutakkal ellentétben körülbelül járhatóra le voltak takarítva. Kicsit morbid ez: pont amikor megnő a fékút, romlik a láthatóság, idegbajosabb az összes autós, akkor kényszerül le a biciklista az autók közé, mivel konkrétan járhatatlan részek váltják az alig-járhatót a bicikliutakon.

Meg lehetne kérni az autóstársadalmat, mint a legjobban érdek-érvényesítő közlekedő "csoportot", a saját érdekükben lobbizzanak ki nekünk néhány bicikliúti hókotrót :)

Jó tekerést!

CM

Annyi szahar vonalvezetésű bicikliút van, elsőre mégis ezt a rövidke szakaszt jelölném meg, mint a kerékpározás kötetlen és elengedett élményének ellenségét (hiszen mi más értelme volna a kerékpárutaknak, minthogy kötetlen és elengedett élménnyé tegyék a kerékpározást...). A Mogyoródi úti kerékpárút elsőre egészen rendben van:

Aztán, ahogy haladunk befelé, akad egy-két furcsulat. Itt van mindjárt a hely, ahol az a kedves idősebb hölgy lökött fel (akkor épp hazafelé tekertem, tehát a képirány fordított):

erről az esetről már megemlékeztem itt, ahol a hely térképnézetben is megtekinthető.

Aki először jár erre, és esetleg némi tempót is megenged magának az kizárólag utólag konstatálhatja, hogy épp egy kihajtó mellett tépett el:

amely a másik oldalról így fest:

nem sok ügyet vetettem erre a helyre, mígnem egy reggel egy zöld postásfurgon dugta itt ki rám az orrát ellentmondást nem tűrő határozottsággal - szép nagy satuzásra véve rá ezzel. Ahogy azt a sofőr az esetet lezáró diskurzusunk alkalmával kifejtette: másképp nem lát ki, csak ha "kiorrol" a bicikliútra. A széttárt kezek párbeszédének helyszíne után pár lépés, és jön a cangaúti bónusz-tré:

a Mexikói - Mogyoródi kereszteződés. Itt kanyarodott rám index nélkül "kolléga", ugrasztott meg álló sort szembe-sávban előző taxis, igazi közlekedési "álom" ez a hely az autósoknak is, nemcsak kerékpárral.

A bemutatott szakasz alig több, mint ötszáz méteres, azért is vele kezdtem a sort (túl azon, hogy nap-mint-nap jártam rajta), mert ennyire kis távolságon ennyi "csemege" lelhető. Mostanában gyakran kihagyom, a Szugló utcán egyszerűen keresztezem a Róna utcát, és a kis, alig-forgalmú mellékutcákon fűzöm át a Mexikói útig, ahol az Egressyt aztán lámpás kereszteződésen keresztül veszem, úgy érve vissza a Mexikóin erre a helyre, egy jobbra kisívvel visszakanyarodva a szokott útvonalra.

Jó tekerést

CM

Esetleírás a múltból, az a bizonyos, tavaly augusztus 17-i. A mélypont. Előre leszögezem, én voltam a hibás.

Az Epreserdő-Ecseri sarkán történt - utálom azt a szakaszt, meg aznap reggel mintha minden ellenemre lett volna: késtem, siettem, nem volt nálam tatyó, a reggelire vett pogácsa a kormányhoz szorított zsacskóban lifegett, rossz éjszaka után, szétszórt figyelemmel hajtottam munkába befelé, amikor a kereszteződéshez érve lassítottam, jobbról tiszta, de balról egy nagydobozos teherautó cammogott szép lassan a kereszteződésbe, láttam, a villamos-sínen túl indexel egy tag az ecseriről, de áthaladó villamos miatt megáll - tehát megvártam míg elcsordogál előttem a teher, és odaléptem.

Ecseri-Epreserdő sarok nagyobb térképen való megjelenítése

Amit nem kellett volna. Amíg elszutymorgott előttem a lassú teher, a kereszteződésbe beért egy házaspár a fehér Octaviájukkal, Én a doboztól nem láttam őket, ők se engem, ahogy kiértem a takarásból, fékezés nélkül csaptak el teljesen oldalról - nem tudom milyen reflex segített, de felkaptam a pedálról a jobb lábam, nekicsapódtam a motorháztetőnek aztán már csak az rémlik, szedem össze magam a betonról. Az egyik kollégám látta, azt meséli, repültem szép nagyot, a bicikli után, miután a vezető blokkolt, kisebbet ugyan, mint a bicaj, de nem kicsit.

Magamnál voltam végig - felállítottam a gépet, látszólag egyben volt, akkor még nem tűnt fel, hogy az acélváz elment a tér tíz irányába, és a beleépített integrált Deore - álmaim hajtókara - se élte túl, egyfelől az autó hajlította meg, a másik oldalról a beton ütötte-csavarta. A vicces az, hogy bár szédelegtem, és fájt a kezem, a jobb kezemen a gyűrüsujj - amivel fékezni szoktam (eltört, ennyi volt az összes törés) - kicsit vérzett a fejem, ahol az összetört sisak felkarcolta, inkább látványos volt, mint jelentős (áldom a szerelmem, amiért rámkönyörögte a sisakot, ha nincs rajtam, valszeg betörik a fejem, a sisakon remekül lemodellezhető volt egyébként az eset, a jobb homlokrész morzsásra tört, s a tarkómnál a baloldal egyszerűen le). Az érkezők leültettek, hívtak mentőt, motoros érkezett először, bekötötte a beköthetőt, megjöttek a rendőrök, helyszineltek, aztán megjött a rohamkocsi és bevittek a Merényibe.

Az autós házaspár példaszerűen jófej volt végig, bekísértek, aggódtak, és mind a mai napig említést se tesznek az autóban esett kárról (behorpadt motorháztető, eltört ütközőidom, stb), örültek, hogy élek. Nagyon olcsón úsztam meg, még akkor is, ha beszámítom: a sokat ütött bal lábamba kaptam szövődménynek egy felületi vénás trombózist, azóta is trombiharisnyában tekerek.

Ez a kereszteződés, és benne a bicikliút nyomvonal-vezetése igazi tré hely! Azóta, ha lehet, kihagyom, ha nem, akkor inkább a tilosban, az autók mellett oldom meg - elég széles itt az Ecseri,  még a soktonnás teherautók is elférnek melletem sávváltás nélkül. Az is dühít, hogy a zebra mellet húzódó bicikliút-átkelőre kitettek egy macisajtot - egy csomó helyen a városban így oldják meg a tré helyeket, ahol akár figyelmetlenség, akár a bonyolult csomópont okán könnyen gázolhat az autós (mint a liget melleti átkelő a Stefánián, pl.) hogy teljesen logikátlanul a zebra mellett (ahol az átkelő gyalogosoknak ugye elsőbbsége van) futó cangaúton a bicajnak NINCS elsőbbsége!

Dühíthet vagy sem: hatvanezerre büntetett a rendőrség - teljesen jogosan (ez a jog logikája) - tehát nem elég, hogy törtem, kinyírtam a bicót, még fizethettem is...

Tanulság: éljen a belátás! Belátom: hibáztam. és csak akkor megyek át - akár lendületből - az ilyen helyeken, ha belátom az egész kereszteződést.

CM